Igen fura ez az érzés, még nem tudom, hogy jó-e vagy rossz. A többiek egy másik farmra mentek humuszt preparálni, én meg itthon maradtam, mert attól féltem, hogy a nap közepén elfáradok. Reggel olyan későn keltem, hogy már nem is voltak itt.

Nagyon csendes a ház. 

Kéne ide egy hörcsög. Csak hogy kerekezzen. Bár most ő is bebújna és szép kövér répákról álmodozna.

Melegítettem vizet, ezt szerettem volna megcsinálni, majd a visszaúton találkoztam Johannával és Sies-sel. Beszélgettünk, majd később annak a lánynak az anyukája is csatlakozott, aki velünk jött a kórházba fordítani. Kaptam egy kis jó fűszeres levest. Jól esett. Kint beszélgettünk. 

Ők nemrég voltak Budapesten és én ittam minden szavukat. Milyen érdekes, hogyha az ember külföldön van, fél mondatokból is mennyire hiányolja az otthonát. Fél mondatokból is csak jönnek az ízek, az illatok, a szagok...életem végéig emlékezni fogok kisföldalatti szagára. Nem tudom megmondani, milyen. Csak érzem és tudom: itthon vagyok. 

Ilyen még a Tokaji bor, a bodzavirág, a frissen elkészült húsleves...minden, amit természetesnek vettem otthon, itt annyira sokat ér...

Apropó, Tokaji: felbontottuk Maelle szülinapján. Odavoltak érte. Mindenki. :)