Megdöntöttem a személyes rekordomat: még soha nem voltam ilyen sokáig távol otthonról. A kéthetes római utam volt a leghosszabb külföldön. De nem vágyom haza. Még.

Az egyik kedves ismerősömtől kapott gyógyelixír még bontatlan. Maelle azt mondta, hogy azért néha ellenőrizni fogja, hogy mennyi hiányzik belőle... :)

A tegnapi nap jól sikerült. A főzés után mindenki ellazult és élveztük a nap hátralévő részét. Némi sör társaságában a szaunában. 

Ma nem nagyon csináltunk semmit, leszámítva persze a főzést. Apropó, tegnap krumplifőzeléket csináltam egy kis virslivel és magyar paprikával. Szerintem nagyon bejön a többieknek a magyar konyha. :) 

Délután sétáltam egyet, hogy kiszellőztessem a fejemet. Szerettem volna elkötni a kenut, de amikor megláttam a szakadó hóesést, valahogy husss annyi volt a lelkesedésemnek. Szegény Zembör, ha itt lenne, biztos csúnyán nézne rám.

Viszont a parton találkoztam a francia sráccal, aki éppen pecázott. 

Nem vagyok egy nagy hal-ász, de szerintem ez egy vörösszárnyú keszeg. Vagy egy sündisznó. 

Miután felajánlotta, hogy pecázhatok vele, elmenekültem. Ha valamit nem, az a halszag. De NAGYON NEM. (Apropó, remélem alaposan megmosta a kezét, mert ő főz.)

De jól tettem, mert az erdő csodálatos volt. Valahogy olyan jó érzés a puha mohákon lépkedni...leírhatatlanul csodás. 

A "sok" hó megihletett:

Egy óriási fenékre esés lett az eredménye, mivel lecsúsztam egy szikláról, ami tiszta moha volt.