Luca Finnországban

Utazás a Rigófüttyel

2017. március 31. 10:28 - KáeNeL

Körülbelül 3 éve kaptunk egy meghívást a Rigófütty énekegyüttessel (talán a Biatorbágyiaknak ismerős ez a név) egy népzenei fesztiválra Kaustinenbe, Finnországba. Nagyon izgatottan vártuk az utat és azt hiszem, bizton állíthatom, hogy életem egyik legjobb másfél hete volt az az időszak, amit ott töltöttem/tünk.

12-finn1.jpg

Megfogott a hihetetlenül vad zöld fű a nyári időszakban (július közepén voltunk ott). Mindenhol, amíg a szem ellát, csodálatos zöld volt minden. De nem az a kiégett fajta, ami nálunk Magyarországon nő nyáron, hanem az a vad, élénkzöld… az embernek csak kedve lenne belehemperegni, benne feküdni és figyelni a bogarakat, ahogy rohannak a dolgukra.

fenykep0445.jpg fenykep0503.jpg

 

A másik, ami nagyon tetszett, az a finn emberek nyíltsága. Mikor előtte Svédországban jártam, ott valóban azt tapasztaltam, amit mondanak itt Közép-Európában az északi emberekről: zárkózottak. Ahhoz, hogy meghívjanak az otthonukba, hónapokig kell barátkozni velük és még úgy sem biztos, hogy beinvitálnak egy pohárkára. A finnek az egyetlenek, akik talán kilógnak ebből az északi „stílusból”. Ők azonnal nyíltak és nagyon kedvesek voltak.

Ott egészen más az élet. Az emberek nyugodtak, nincs anyagi probléma, ami olyan kis dolgokra is kihat, mint a vezetési stílusuk… próbáljon meg az ember Magyarországon a csúcsforgalomban vezetni… dudál és üvöltözik mindenki, s biztos vagyok benne, hogy sok édesanya csuklik reggelente.

Vagy még egy példa: soha nem voltam egy olyan lány, aki elhagyja a dolgait. Soha. Finnországban egy forgalmas helyen leültem és ott hagytam a táskámat. Eurókkal, személyimmel, mindennel, amivel igazolni tudom magam. Fél óra múlva jöttem rá, hogy valami hiányzik és teljesen pánikba estem. A vendéglátónk azt mondta, ne aggódjak, meglesz. És valóban. Teljesen érintetlenül ott volt, ahol hagytam, euróstul, személyistül.

Beleszerettem az országba…

Szóval miután az egyik napon az egyik vendéglátónk kertjében lévő patakba lógattuk a lábunkat, miközben sütött a nap, elhatároztam: visszajövök ide.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lucafinnorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr10012390227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása