Na, szóval. Bár nem érzem azt, hogy eleget aludtam, azért megpróbálok értelmesen fogalmazni.
Ma egy hete indultunk el hatan egy kibérelt lakóautóval hogy elérjük Európa legészakibb pontját, a Nordkapp-et. Ezalatt az idő alatt négyen vezettek (én nem éreztem magam annyira jól az óriási autóval, de azért én is vezettem).
Első célunk Rovaniemi volt, az utolsó nagy város Lappföld és a nagy semmi előtt. Éjszaka értünk oda, de nem tűnt nagyon érdekesnek. Leszámítva persze azt, hogy mindenhol Santa Claust reklámozták. Santa Claus hotel, Santa Claus iroda, park...elképesztő nagy biznisz az öreg.
No de gondolom, mindenkit a képek érdekelnek. Ez kissé problémás volt, mivel az én drága jó telefonom nem akart dolgozni és 5 percenként ki-be kellett kapcsolni. Képzelhetitek a fejemet amikor éppen egy rénszarvas csorda kolbászol előttünk az úton, én meg szenvedek a technológiával, hogy legalább képen elküldhessem a rénszarvasokat a családnak, barátoknak.
Miután Rovaniemiben töltöttünk egy estét, tovább mentünk és elértük az északi sarkkört. Itt épp fáznak. Amúgy érdekes, hogy az utazásunk alatt én végig azt hittem, hogy nagyon-nagyon hideg lesz. Ehhez képest talán csak egyszer fáztam. Mondjuk szegény Izinyúl szenvedett. Náluk meleg van.
Itt épp jól vagyunk. Amúgy a háttér ilyen:
Itt lakik a Santa Claus. Lehet rénszarvast simogatni és fotózkodni vele negyven euróért...mi is találkoztunk és beszélgettünk vele, mindenkinek a saját nyelvén köszönt. Nekem is mondta, hogy szia! :) A többiek teljesen be voltak indulva tőle. Én is örültem, de nekem nem ő hozza az ajándékokat karácsonykor.
Megkérdezte, hogy mit csinálunk itt északon és merre megyünk. Kívánt nekünk sok-sok északi fényt és rénszarvast is. Utóbbival azt mondta, vigyázunk, mert nem megy ám le az útról. És valóban. Nem nagyon érdekli a rénszarvast ha jön az autó.
A kezem útban van.
Ilyen képeket lehetett volna készíteni vele, csak valahogy az a negyven euró soknak tűnt. Nem baj, legalább rájöttünk, hogy valamit csak tudhat az öreg. Rénszarvast és északi fényt kívánt nekünk, mindkettő bejött. Szóval megelégszünk ezzel a képpel, ahogy ül a Nightwish körében. (Ugye tudjátok, kik ők????)
Ezeken a nyelveken lehetett elolvasni, hogy hogyan lehet levelet kapni Santa bácsitól.
A jobb felső sarokban lévő papírt kinagyítom nektek:
Odanéééééz magyaruuuuul! :)
Aztán miután mindenki újraélte a gyerekkorát, mentünk tovább.
Közben azért óránként megálltunk, hogy a sofőr és a navigációs tiszt is cseréljenek, mert igencsak nehéz volt vezetni a targacsot és figyelni az utat.
És akkor ilyen képek születtek:
Ez épp egy víztározó, vagy valami érőmű lehet.
Ez meg rénszarvas agancs.
Aznap este egy benzinkútnál álltunk meg, hogy lezuhanyozzunk, vizet vételezzünk és hozzácsatlakozzunk az elektromos áramhoz. Mindenki örült, hogy lezuhanyozhatott, mert közösen abban állapodtunk meg, hogy sem a vécét, sem a zuhanyzót nem használjuk. (Mondjuk Norvégiában ez kicsit problémás volt, mivel se bokor se fa nincs arrafelé....) Szóval igazi zuhany volt a benzinkúton! És tiszta! Fél éve nem láttunk normális zuhanyzót...szerintem totálisan lefogyasztottuk a melegvíz készletet...
Ez aznap este tisztán és illatosan. Igor a zöld üvegével épp az északi fényt imitálja.
Pálinkásan.
És aztán sok-sok vezetés után elértünk a norvég határig.
A táj nagyon csúf. Azt hiszem, hiányoztak a hegyek. Finnországban nincsenek.
Ilyen sziklák vannak szinte mindenhol.
Ez a "fű".
Ez meg itt az általam elnevezett rénszarvas-szőr...ilyen kis pamacsok vannak elszórva szerte-szét, amíg a szem ellát. Ez egy növényke.
A házak tetejét gyakran borítja moha. Amúgy ha már a házaknál tartunk: itt több a kerítés, de település nincs nagyon. Amit itt településnek mondanak, az 5-6 ház igencsak távol egymástól.
Hova is megyüüünk??? Afrikába???
Aztán betértünk egy boltba.
Itt olyan jól élnek az emberek, hogy nem papíron írják ki az árakat a péksütemények alá, hanem nagy képernyőn, elektronikusan. Ha változtatni kell az áron, csak bepötyögik és kész.
Na de azért kicsit otthon éreztem magam:
Van zsömleeeeee!!!! :)
És hát ettől dobtam egy hátast:
Aztán miután megküzdöttünk a pénz átváltásával (nekem dupla élvezet volt koronából euróba, majd forintba átváltani) tovább indultunk és VÉGRE elértük Nordkapp-et. Ez a kép akkor készült, amikor én voltam a navigációs tiszt és mindenki nézegette, hogy hova fogunk érkezni. Annyira édesek, látszik a fejükön az izgalom!
Este volt, senki nem volt ott rajtunk kívül. Az idő hideg és szeles volt, de nagyon megölelgettük egymást. Szinte el sem hittük, hogy sikerült, megcsináltuk.
És így néz ki a látvány, ami elénk tárult. Egy hatalmas szikla, és tenger mindenhol. Itt ér véget minden út.
Persze a majmok megmásztak mindent.
Igor képe:
Aznap este nagyon jó volt a hangulat és az egyik alkalommal, amikor kimentünk levegőzni, Maelle-lel felnéztünk az égre és megláttuk! Ott táncolt zöld színben némi rózsaszínnel a fejünk felett az északi fény. Egymás vállán zokogva, nevetve, üvöltve néztük a csodát. Úgy mozgott, mint nyáron a nyitott ablaknál egy lenge anyagból készült függöny...nagyon katartikus élmény volt! Természetesen a telefonom meghalt, így képeket nem nagyon tudtam készíteni, de Maelle-nek sikerült.
Najó, nézzétek el nekünk, hogy nincs profi felszerelésünk. De a látványt ehhez tudnám a legjobban hasonlítani:
Igen, nagy a különbség.
A telefonom, ahogy nem látszik rajta semmi, de Jaume mutatja, hogy van ott egy óóóóriási északi féééény.
Ezt Igor csinálta két nappal később (csak hogy lássátok, hogy azért lett jó kép is).
Aznap este ott aludtunk. Igencsak sok fogyott a pálinkából, de nem baj, az este hideg volt. Ráadásul nem hiszem, hogy ez a kolbász gondolta volna, hogy ennyit fog utazni:
Éééés hát életkép:
Másnap sok képet csináltunk és többet is láttunk a tájból.
Le ne essetek onnan...
És a tornyaim:
Norvégia tele van ilyen lapos kövekkel és nagyon sok hasonló toronnyal találkozhat az ember az út mentén. Én is sokat építettem. A képen látható tornyok minket szimbolizálnak.
Hat bolondot, ahogy lenéznek a messzeségbe és nevetne mondják egymásnak: megcsináltuk!
A következő napok kicsit összefolynak abból a szempontból, hogy nem vagyok benne biztos, hogy hol aludtunk, de a képek magukért beszélnek. Ez például egy rénszarvas csorda. Nem nagyon érdekli őket, ha jön egy autó, szinte noszogatni kell őket, hogy odébb menjenek.
Néhány kilométerrel odébb:
Fürdés:
Rólam is készült kép, ahogy állok a fjordok előtt. Ezután a kép után Jaume futva távozott a helyszínről, mert hallottunk farkasokat.
Utána megálltunk néhány helyen nézni a tengert:
Ő az új barátom. Odalebegett hozzám. A többiek szerint döglött volt és csak a hullámok sodorták oda. Köszi.
A víz ahogy látjátok teljesen tiszta és ezzel a hínárral van tele. Meg indokolatlan mennyiségű medúzával.
Az íze közepesen sós.
Ez meg a csapat a fjordok előtt.
Aztán volt egy kis havas kalandunk, aminek mindenki nagyon-nagyon örült. Kicsi mediterrán nyulaim, olyan is van köztünk, aki életében háromszor látott havat. Jól megfürdettük egymást. Persze nincs képem róla, hulla telefon. Építettünk hóembert is.
Jaume és én:
És akkor a vegyes képek:
Nagyon tetszett ez az építmény, hogy minden üvegén más tükröződik vissza... :)
És a csapat:
Megatragacs:
A hét folyamán egyébként alaposan megküzdöttünk vele. Kellett venni néhány kiegészítőt, hogy egyáltalán a telefonokat tölteni tudjuk, mert az SEM működött. És a GPS fontos egy ilyen úton. A kávéfőző és a mikró nem működött, az ajtót nem lehetett bezárni csak így:
Övvel.
Szóval ahhoz képest, hogy drága tragacs volt, nem nagyon kaptuk azt, amiért fizettünk. Tegnap, mikor visszavittük, a srác nem volt ott ahogy ígérte, szóval nem adtam le a szerződést. Tudom, hogy ez Finnország, de Magyarországon kérdés nélkül meghamisítják az ilyen papírokat. Én meg így nem írok alá semmit.
Amúgy csak annyi kárt tettünk a kisautóban, hogy a külső ajtógombot, ami megvédi a borítást attól, hogy az ajtó megkarcolja, letörtük. Az egyik este úgy vágódott ki az ajtó, hogy esélytelen volt megállítani. Ezen kívül letörtünk egy nagyon pici részt a lépcsőből, mert elfelejtettük visszacsukni...és az alagút meg a nyitott lépcső nem barátok.
Odanééézz hííííd!
Ez meg a barlang, amit találtam:
Sajnos életlen, de képzeljétek el, ahogy a cseppecskén megcsillan a napfény. Mert én úgy láttam.
Norvégia egy csoda. Oda mindenkinek el kell mennie. Szeles, hideg, de csodálatos. Köszönöm ennek az öt bolondnak, hogy ilyen jó kalandban volt részünk. Hogy a kicsi hely ellenére megúsztuk nagyobb összetűzések nélkül. Hogy az alváshiány ellenére megúsztuk baleset nélkül. Hogy olyan csodákat láttunk, ami nem biztos, hogy mindenkinek megadatik az életben. Hogy mindezt együtt élhettük át. Köszönöm NEKTEK!
