Két csodás napot töltöttünk az innen 50 km-re lévő egyik nemzeti parkban. A nevére nem emlékszem, de nagyon jól éreztük magunkat. Finnországban a szabály a következő: szedhetsz bogyókat az erdőben, kempingezhetsz bárhol, de tüzet csak a kijelölt helyeken gyújthatsz. Ehhez van ott neked fa, egy vödör vész esetére és balta. Mi vittünk makkarát, illetve némi szendvics-alapanyagot. Egy menedékházban aludtunk padokon a saját kis takarónkkal. Nekem nem volt nagy táskám, így egy óriási zsákot szereltem fel a hátamra. Jó nagyot estem hátra, mikor leguggoltam valamiért. A gyaloglás igen hosszú volt, pláne a súly miatt, ami húzta a hátamat. De épségben odaértünk a kiszemelt helyre és úsztam is egy kicsit...kb. 30 másodpercet.
Jó kis tanösvény, de azért gyerekeknek hosszú. Végig azon gondolkodtam, hogy egy-két részletét megmutatnám az osztályomnak, de így egyben azért nagyon hosszú. Hiányoznak nekem. 27 kis tündér... :)
No de hadd jöjjenek a képek. Míg utaztunk a kocsiban, végig Pápai Joci Origo című számát hallgattam. Egyszerűen csodálatos az a szám és nagyon illik ehhez a tájhoz. Büszke vagyok, hogy a nyolcadik helyen végeztünk.
Jobb oldalt a menő táskám: kicsit nagy.
Itt jól látszik, hogy jég van még a vízben. Ebben fürödtem.
Na kik felejtettek el vizet vinni a túrára??? Na kik??? Hát MI!!!! :D Szóval próbálkoztunk felforralni a tó vizét. A képen jól látszik, milyen színe van. Én inkább nem kockáztattam, maradtam a sörnél. De a többieknek nem volt sörük.
Még élnek.
Csodás moháim:
A szú szinte virágokat rágott bele:
Che Jaume:
Maelle szemüvegén a fák:
Az esténk:
Visszafelé ketten eltévedtünk. Arthur után mentem, le szerettünk volna vágni egy kanyart és mindketten meg voltunk győződve arról, hogy a többiek mennek rossz irányba. (Csak mondom, hogy itt nem 1-2 kilométerről van szó, hanem 40-50, ugyanis 47 km a leghosszabb út. Szóval nem poén elnézni egy kanyart. Pláne, hogy végestelen végig csak fa meg domb, meg moha van.) Kiabáltunk egy ideig, hallottuk is a választ, de egy idő után abbamaradt. Ő iszonyatosan mérges lett és elindult egy irányba. Még egyszer megjegyzem, hogy nem maradt vizünk, nem volt egyikünk telefonja sem feltöltve és ha ez vigasz, felesleges is lett volna, mert egyikünknek sincs meg a finn száma...én nem voltam mérges és nem estem pánikba. Valahogy jól kezelem az ilyen helyzeteket. Egy ideig mentem a srác után, aztán miután megnyugodott, mondtam neki, hogy nem emlékszem az új pallóra, amin éppen átmentünk. (Lápok mindenütt!!!)
Jó fotografikus memóriája van.
De az enyém jobb. Szóval visszamentünk és megtaláltuk a helyes utat. Rohamtempóban gyalogoltunk, de még így is volt a többieknek 20 perc előnyük. Végül megtaláltuk egymást, épp levelet írtak, hogy a kocsinál megvárnak minket.
Végül odaértünk az autóhoz és én azonnal el is aludtam, mert éjszaka az a 2 óra kevésnek bizonyult.
Köszi srácok! Jó partifotó! :D