A főiskolán felvettem egy szabadon választható tantárgyat Finnország történelme címmel. Nagyon ígéretesnek hangzott, mivel szeretem a történelmet és hát Finnország…csodálatos.
Elmentem az Astoriához, megtaláltam a termet, de összesen hatan voltunk. Gyanús volt. Mikor bejött az oktató, látta, hogy nem vagyok ismerős neki. Kérdezte, hogy ki vagyok, mi vagyok. Mikor elmondtam, az volt az első kérdése: „aha, finnül tud?”. Nagyot néztem, mivel a „zseniálisanszuperjóéstökéletes” Neptun rendszerben nem láttam, hogy van előkövetelmény. Hát volt. Elmesélte, hogy ott mindenki körülöttem finn fordító szakos és nem tudta, hogy engedte a rendszer, hogy felvegyem a tárgyat. Ja, és a vizsgán fordításokat kérne számon… azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor láttam magam előtt elúszni a krediteimet és a félévemet.
(Vesilahti on turvallinen modernin maaseutumainen itsenäinen kunta. Yhteisöllinen ja viihtyisä Vesilahti tarjoaa asukkailleen arjen tärkeimmät peruspalvelut. Kunnassa on hyvä asua, yrittää ja harrastaa. Ez csak egy szép példája a finn nyelvnek, csak hogy akik nem találkoztak vele, értsék, hogy mennyire komoly volt a helyzet..)
De aztán rájöttem: ami nem öl meg, az megerősít. A TÓK-on pedig rajtam röhögtek a csoporttársaim, hogy finnül tanulom a történelmet. Ma a búcsúbulimat szervezve azt gondolom, talán ők sem hitték, hogy lesz ebből a dologból valami. Talán én sem.