Egy ismerősömtől hallottam az EVS önkéntes szervezetről, mely olyan fiatalokat támogat külföldi országokba való kijutással, akik 30 év alattiak. A támogatás azt jelenti, hogy fizetik az ember kiutazását, ott tartózkodását, kajával, szállással. Minimális költőpénzt is kap, aki kijut. „Cserébe” önkéntes munkát kell végezni az adott országban, melynek rengeteg fajtája van. De persze ez nem egyszerű.
A neten van egy holnap, ami összegyűjti az önkénteseket kereső országokat tematika szerint, hogy milyen munkákra várják őket. Én már tudtam, hogy Finnországba szeretnék menni és azt is, hogy hova, tehát könnyebb dolgom volt. De abban a pillanatban, hogy a honlapot bogarásztam, az olyan volt, mintha kinyílt volna előttem a világ. A tudat, hogy bárhova mehetnék, nagyon különleges érzés...
Én Kaustinenbe szerettem volna eljutni, ahova kerestek is önkénteseket zenével kapcsolatos témában. Mivel zenélni nem tudok, de énekelni igen, úgy gondoltam ez jó kiindulási pont.
Az hozzá tartozik a dologhoz, hogy egy küldő szervezetet is kell találni, akik pátyolgatják az embert és segítenek választani, és mindent intéznek Magyarországon. Na, nekem volt ilyenem, de még nem akkreditálták, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem volt. Tehát lógtam a levegőben. Úgyhogy úgy gondoltam, a kezembe veszem az irányítást (mire jó, ha az ember pedagógus ) és a hiperszuper, nyáron jól továbbfejlesztett angolommal írtam Kaustinenbe, hogy ki vagyok, mi vagyok és mit szeretnék. Azt is megírtam, hogy voltam ott 3 éve egy népzenei fesztiválon és hogy ismerem a helyi kórust, mert náluk voltunk elszállásolva.
Na, ekkor jött a fekete leves. (Most néhány rendszer-szidó mondat következik.) A durva az volt, hogy válaszra sem méltattak. Biztosan jó mail-címre írtam, hiszen a honlapon az volt feltüntetve, mint érdeklődési/információs cím. Egy hónap várakozási idő után átfogalmaztam a kis levélkémet és vagy 20 helyre elküldtem Finnországban. Mivel a tavaszi-nyári időszakban akartam menni, sürgetett az idő.
A húsz helyről 4, azaz NÉGY választ kaptam vissza, ami szerintem nagyon kínos. Akkor minek is vannak fent egy ilyen honlapon? Na, mindegy. Ez a része feldühített egy kicsit. A négy helyről kettő írta, hogy jövőre nem indítanak projektet. A maradék nagyon tetszett: vagy óvodákban és iskolákban kellett volna finn nyelven bábszínházban színésznek lenni (szinkronrendező édesanya előny) vagy egy öko-farmon dolgozni. Itt a kempinges múltam sokat segít, ahogy a körülményekről jobban érdeklődtem.
Az utóbbit választottam, de csak azért, mert a bábszínházas az őszi-téli időszakot célozta meg. Szeretek síelni, de azért hónapokon át nem vállalom . Ráadásul vidékre szerettem volna menni így maradt Vesilahti.
A 4500 fős település Dél- Finnországban található, nagyobb város a környéken Tampere. Szóval miután utána olvastam a dolognak, elkezdtem levelezni a nővel, aki koordinálja az önkénteseket. Ekkor még mindig nem volt magyarországi küldő szervezetem. Küldtem neki CV-t, motivációs levelet és tádááááá kíváncsiak voltak rám, úgyhogy megbeszéltünk egy időpontot egy skype-beszélgetéshez.
Először is: Salla-nak (így hívják a koordinátort) tetszett az angolom. Nyáron két hetet töltöttem Rómában teljesen egyedül diplomaajándékként, szóval sokat javult. Aztán beszélgettünk rólam, hogy mit csinálok, hogy van egy zsizsgő-izgő-mozgó elsős osztályom, amit nagyon szeretek. Hol élek, mennyire vagyok motivált… ügyes kérdéseket tett fel, amiből leszűrte, hogy mennyire vagyok alkalmas erre a munkára. Mint egy állásinterjú, csak sokkal kötetlenebb hangvételben.
Mikor elköszöntünk, mondta, hogy egy hét múlva értesítenek. És valóban. Elsőként vettek fel a hat fős csapatba.
Nagyon örültem neki, de még nem jelentette ez azt, hogy ki is mehetek. Bár küldő szervezetem akkor már volt a FIVE jóvoltából, de a finn irodának jóvá kellett hagynia a projektet. Már többször sikerült ennek a farmnak EU-s pénzből projektet lebonyolítani, de a finn iroda mondja ki az áment.
De végül…dec. 23-án megkaptam a választ: VÁRNAAAAAK!!!! Kb. 10 percig ugráltam, majd miután a kiskutyám lesajnálóan elfordította a fejét rólam „ez tök dilis” tekintettel, jött az a stádium, hogy „nem hiszem el”.
Azóta sokat levelezem Salla-val, illetve már azt is tudom, kikkel leszek.
Nagyon várom.
