Luca Finnországban

Tehenek

2017. június 13. 18:32 - KáeNeL

A tegnapi alvós-pihenős nap után ma dolgozni kellett- nekem is. Örültem, hogy végre csinálhattam valamit, már nagyon unatkoztam az ágyban. 

A reggeli francia tánc után Ari közölte, hogy jó, hogy lát, egész nap a tehenekkel fogunk dolgozni. Remek. Szerintem ezt direkt nekem tartogatták. 

Egy helyen el kellett pakolni a fákat és meg kellett javítani a kerítést. Majd mivel kicsit feleslegesnek éreztem magam, Ari megmutatta, hogy vasvillával behányhatom a szénát az elkülönített tehenekhez. Mikor végeztem, mondta, hogy jó, akkor most terítsem szét odabent. Húztam a számat, szívesen dolgozom a tehenekkel, ha nem kell bemenni hozzájuk. Nem azért, mert bokáig gázolunk a trágyában, hanem azért, mert félek tőlük. Ők meg jönnek és bökdösnek, lökdösnek a fejükkel. Mikor Ari meglátott a kerítés tetején ülni, bemászott és fél perc alatt megcsinálta helyettem a melót. Kicsit megkönnyebbültem. 

Aztán a következő feladat az volt, hogy el kellett keríteni néhány tehenet, mert ki kellett engedni a bikákat, akik hat hónapja be voltak zárva egy elkerített részre. Az én igen fejlett vidéki agyam arra gondolt, hogyha ezek a drága bikák onnan kijutnak, jól meghajtják a teheneket, én pedig veszélyben leszek a kerítésen belül. Az ajtónak nekitámasztva két oldalról vaskerítéssel próbáltuk a teheneket bent, a bikát kint tartani...na de amikor a bika elindult...megízlete a szabadságot...persze, hogy én voltam azon az oldalon...aztán átmásztam a két kerítés közé, amit közben Jaume tartott. A másik oldalról meg Ingalena szagolgatott (ő a legnagyobb tehén, némi szarvval felszerelve, csak hogy tudd, hogy nem játék). 

És akkor Ari azt mondta, hogy vegyük el a kerítést. 

Ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy gáz lesz. A bika kint őrjöng, ezek meg itt vannak bent és én is. Elkezdtük elvenni a kerítéseket és ennyire emlékszem, meg arra, hogy Ari üvöltözik Jaume barátomnak, hogy ne hagyjon egyedül a tehenekkel. A bolond bika, meg a teljesen beindult, bezárt tehenek egymásnak mentek, én meg  csapdában éreztem magam. Ari és Jaume segítettek kijutni, de hogy hogyan, arra nem emlékszem. Tartottam magam egy kicsit, aztán nem látta senki és zokogni kezdtem, minden porcikám remegett. Utána csak kívülről néztem, mit művel a bika, hogy mennyire nekifeszül a teheneknek a fejével és szabályosan harcolnak egymással. 

Szóval. A. Tehén. Veszélyes. A. Bika. Még. Veszélyesebb. 

Nem fogok teheneket tartani. Soha az életben. 

Ez volt az első alkalom, hogy nem nevettek rajtam, hogy félek a tehenektől. 

Délután bealudtam. Másfél óra, majd utána még egy kicsi. Az adrenalin, meg a gyengeség megtette a hatását. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lucafinnorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr4012591105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása