Luca Finnországban

Vásárlás

2017. április 05. 16:50 - KáeNeL

Ma reggel vásárolni voltunk. (Azoknak írnám, akik azt gondolják, hogy ez a világ legegyszerűbb dolga, nem az. Hatan két órát agyaltunk tegnap este, hogy mi legyen a menü a héten, illetve utána. Így írtuk össze a listát.)

Tamperében voltunk autóval, ami Vesilahtitól körülbelül negyven perc. Egy óriási szupermarketben találtuk magunkat...mire végigmentünk egy soron, azt hiszem, öregedtem vagy két évet...botrányosan lassan haladtunk, minden egyes alkalommal nyilatkozni kellett, hogy ezt vagy azt megvegyük-e a lista ellenére. Ki ért egyet, ki nem. Egy idő után finoman közöltem, hogy ez így nem lesz jó, mert ott fogjuk tölteni a fél életünket. Ráadásul mivel farm, minden zöldségnek és gyümölcsnek frissnek és bionak kell lennie...(nem olyan vészesen drága, mint otthon).

Szóval nem egyszerű hat ember igényét kielégíteni, de a végére sikerült és én is lelkesebb lettem, pedig kifejezetten nem rajongok a vásárlásért.

17760626_1430908776929988_2143398277_n.jpg

17806748_1430908636930002_1435739873_n.jpg

Én persze a menübe azonnal mondtam a gulyást, és kicsit megküzdöttem azzal, hogy megtaláljam a köményt:

17760568_1430908900263309_701948632_n.jpg

De aztán mikor sikerült, úgy megörültem neki, hogy kép is készült :)   :

17806916_1430908853596647_1228246810_n.jpg

Aztán persze ajánlottam a tócsnit is, de kissé problémásnak találtam ennyi közül megtalálni, hogy mi az, ami a legjobban hasonlít a tejfölhöz:  :)

17793463_1430908566930009_2036342594_n.jpg

Azoknak küldöm, akik azt gondolják, hogy egyszerű dolgom volt az előbbiekkel: 

17806971_1430908826929983_386979526_n.jpg

Miután a rengeteg kyyyyy-n és eäääää-n átvágtuk magunkat, mindenki számára kedvesebb helyre mentünk:

17806789_1430908416930024_1374311451_n.jpg

S innen üzenem annak, aki magyarul írt finnországi beszámolót, hogy igenis lehet kapni bort 25 euró alatt, méghozzá jó minőségűt. Tény, hogy menni kell érte. Apropó, minőség: HOPPÁHOPPÁ :D

17821117_1430908353596697_1237093380_n.jpg

Máris megdobogtatta a szívemet! :)

Mint ahogy ez a két termék is, amire nem emlékeszem, hogy lenne otthon:

17505749_1430908503596682_814226370_n.jpg

...mert ha valamit, akkor az olasz kaját nagyon :) :) :) .

...ééés ez ráadásnak:

17820918_1430908540263345_671521575_n.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lucafinnorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr5212403715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.